Bemutatkozás

Bemutatkozás

A szőlészet és borászat mindig is a kertészet egyik legjövedelmezőbb ágazata volt, a szőlőtermesztés és borkészítés évezredes hagyományokkal bír hazánkban. Gasztronómiához való kötődése miatt minden generáció számára vonzó lehet érteni a szőlőhöz és a borhoz. A témához kapcsolódó szakmai ismeretek elsajátítása ráadásul kiváló elhelyezkedési lehetőségeket biztosít Magyarországon, Európa szinte minden országában, de a tengeren túl is.


A Szőlészeti és Borászati Intézet lényegében az egész egyetem egyik „legősibb” egységének tekinthető, hiszen megalapítását követően jó pár évtizedig vincellérképzőként működött intézményünk jogelődje. Intézetünk a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem égisze alatt alakult újra, melynek köszönhetően a Budai Campus Szőlészeti, illetve Borászati Tanszéke kiegészült Gyöngyösi és Keszthelyi Campusokról oktató-kutató kollégákkal, illetve a volt NAIK Kecskeméti és Badacsonyi Kutató Állomásával. Intézetünk szinte minden képzési program életébe becsatlakozik, hiszen a szőlőtermesztés az egyik legalapvetőbb termesztési diszciplínája a kertészettudománynak, a borászat pedig az élelmiszeripar egyik jelentős szegmense.


Az országban a legsikeresebb szőlész-borász BSc képzés folyik intézetünkben. A szőlő-bor ágazat számára már régóta várt képzési forma keretén belül oktatjuk a szőlőfajta-ismeretet, a szőlőtermesztési technológiát, azonkívül a borászati technológiát, vagy – ami nélkül elképzelhetetlen a szakemberképzés – a borászati kémiát és mikrobiológiát is.


A szőlész-borász MSc képzést elsőként indítottuk el az országban. Ha összefoglaljuk, hogy miben különbözik a két képzés egymástól, azt mondhatjuk, hogy az alapképzésben inkább a gyakorlati tudásra fektetünk hangsúlyt, addig az MSc képzésen mélyebb, bővebb szakmai ismeretre tehet szert a hallgató. A borok érzékszervi bírálatának tudását pedig tovább mélyítjük, azaz hallgatóink az okleveles borbírálói képzés anyagát sajátíthatják el, ami képessé teszi őket arra, hogy hazai és nemzetközi borversenyeken zsűritagként vegyenek részt.


Publiációs tevékenységünk nem csak tudományos közlemények, illetve az oktatást-ismeretterjesztést szolgáló szakkönyvek megjelentetését takarja. Munkatársaink számos szakmai lap szerkesztőbizottságának tagjai (Kertgazdaság, Borászati Füzetek, Bor és Piac), emellett rendszeresen tartanak előadásokat kertbarátok, szakmai és külső érdeklődők számára. 
Szakmai partnereink lehetőséget adnak tudományos eredményeink gyakorlati alkalmazására, az aktuális szakmai kihívások, problémák megismerésére. Kutatásaink folyamatosan bővítik, fejlesztik tananyagainkat is.
 

Bemutatkozás_képek

Last modified: 03. November 2021